2010. április 19., hétfő

vallomás

remélem nem olvassa az a személy a blogomat, akiről ez a posztom most szól.

mindenki volt már úgy vele, hogy valakit nem tud elengedni, akár legyen szó rokonról, barátról vagy szerelemről.
fél éve érzem így. egyre rosszabb, és egyre hosszabbak a magányos éjszakák. tudom sok mindenben hibáztam vele kapcsolatban és lelkem legméllyén szeretném ha ő is olvasná a blogomat és talán úgy döntene, hogy hajlandó velem újra felvenni a kapcsolatot.

hallod?! hiányzol. és szeretném, hogy tudd, a szívemben örök helyed van.

most a könnyeimmel küszködöm... szeretném neked bebizonyítani, hogy igenis más ember lettem.
hiányzol.

és nem szeretném, ha ezek a szép emlékek, egyszer csak a múlt homályába vesznének, és már nem lenne az enyém, a mienk.
szerettük egymást, végig ezt ne tagadjuk. éreztem minden érintésedben, pillantásodban ölelésedben.
...bárcsak érezhetném egyszer újra

ne, ne aggódj, nem visszakönyörögni akarom magam, csak szavakba önteni, amit érzek, ami miatt ennyire kétségbe vagyok esve.

mostmár biztos tudod, rólad van szó.

1 megjegyzés: