sajnos már-már naponta gyötör a dolog. miért nem vesszük észre, a jót, a megfelelőt ami szinte majd kiböki a szemünket?
mindig a bizonytalanba vágunk, mindig azt firtatjuk.
'tán azért mert maga a szerelem is ilyen, bizonytalan eleinte illanékony vékony kis fátyolfelhő amin csak jó sok idő elteltével érezhetjük magunk biztonságban.
úgyérzem ez az egyetlen olyan érzelem ami megadatot az embernek, ami tényleg kiemel minket az állatvilágból.
de mégis, eldobjuk a szemünk előtt heverő drágakövet, akivel tudjuk, boldogok lehetnénk, de mégis inkább a bizonytalanba vágyunk.
miért van ez?
talán ez az egész mivoltja, talán úgy tanulhatunk meg szeretni igazán, ha sose szeretünk.
ez vezethet el minket oda, hogy megtanuljuk kire érdemes figyelni, kit érdemes szeretni. de akkor, mint oly sokszor már késő.
köszönöm a figyelmeteket!
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés