2010. április 30., péntek

nem nem nem.

nem vagyok jól, nem kérek semmit, nem kell a segítség.
nincs szükségem senkire, csak bántani tudok mindenkit.

jó lesz nekem egyedül, tényleg eszetekbe se jussak.
majd ha észhez térek, kereslek titeket.

nem tudok változni, nehéz.
nem veszíthetek több barátot.

nem kapok levegőt.
nem érzem az élet ízét.

nem akarok szeretni.
nem vágyom sehová.

édes álomba merülni, ennyi...

2010. április 28., szerda

sebek.

oly hosszú idő után, újra sírnom kell.
hiányzik az érzés, hiányzik, hogy végre valaki iránt ne csak vonzalmat hanem szerelmet is érezzek. vajon fogok újra? képes szeretni az ember, ha egyszer már veszettül szeretett?

utólag mindent könnyű belátni, szeretünk a múltban tengődni és sajnos nagyon sokszor újból felszakítjuk a gyógyultnak hitt sebeinket.
de fogadjuk már el ma van. nem tegnap, nem holnap. nem elég a mostani sebeket ápolni?!
nekem bőven. így is van elég.

hiányzik az életemből a szerelem, a magány veszi át a helyét. ez a jelenlegi legnagyobb sebem, keresem a vigaszt, de nincs.
végülis... a magány is jó társ.

tudom, érdekesek az utóbbi posztjaim.
köbö ennyire vagyok ura a gondolataimnak is.

sziasztok, én voltam.

2010. április 27., kedd

mindegy.

miről is írhatnék?
jó ideje nem gondolkoztam el semmin. sikerült körülvennem magamat azokkal akiket szeretek, így nem voltak olyan fájdalmasak azok a sebek...

az ajtóm csukva van, kintről veszekedés hangja szűrődik be. ez is emberi mivoltunk része.
ha egyedül vagyunk tudjuk nem akarunk veszekedni, mondhatni elfelejtjük a létezését is. mikor valaki társaságában vagyunk és nézeteltérésünk van, akkor meg azt felejtjük el milyen rossz is volt egyedül... fura!

most azt mondom nektek, hiányzik valaki akivel apróságokon vitázhatnék. hiányzik valaki aki mellém bújik, amikor már nincs is szavakra szükség. hiányzik az a valaki aki mindig mindenben kiállna mellettem.

nahh mindegy.
...asszem lassan gyógyulgatnak ezek a sebek, és nem leszek egyedül, vigyáznak rám. jó érzés. köszönöm mindenkinek aki mellettem van.
most gyógyítgatom kicsit magam. cigi, tea.

köszöntem, jóéjt
dávid.

2010. április 24., szombat

lélekút

lélek.
ha megnézzük ezt a szót, elgondolkodunk a jelentésén mivoltján, szinte mind beleborzongunk. miez valójában? létezik, vagy csak a hormonjaink furcsa működése?

mindannyian mások vagyunk, a lélek szépsége ez. ez adja meg az a furcsa fűszeres ízét az életnek.
de feltehetünk egy furcsa kérdést.
...kiölhető ez a "furcsa dolog"?

a válaszom sajnos igen, a földdel tehetjük egyenlővé. és mindezt a semmiből újraépíteni az újabb emberi kapcsolatokat kiépíteni, sajnos nem olyan egyszerű, mint lerombolni.

nincs lélek, ha nincs emberi kapcsolatunk. ha elvesztünk valakit, ha elhagy minket valaki, mind-mind egy darab szakad ki a lelkünkből, sajnos ez ugyanúgy véges, mint bármi az életünkben.
ezért a mi feladatunk saját lelkünket óvni, gondozni, vigyázni rá.

mert sajnos manapság senkit nem érdekel mi van a másik lelkével. arra megyünk, hogy kiöljük, szinte már nincs rá szükségünk.

b-a-r-o-m-s-á-g!
igenis szükséges, a világon a lehető legszükségesebb dolog az egész világon. ettől vagyunk az, ami.
én az utóbbi időben mondhatni szartam bele a saját lelkembe, eljutottam addig, hogy majdnem megöltem, és ezzel magamat.

és issstenem jó érzés volt kijönni a barlangból és újra felfedezni, az emberi kapcsolatok lényegét. és finoman lassan, de annál fájdalmasabban újjá építeni az egészet.

köszönöm mindazoknak akik ennek részesei voltak, lesznek.

jó éjszakát, ma már tuti alszom. <3

2010. április 23., péntek

elég.

félek, rettegek. nem akarok többször csalódni.
szeretek, de félek. hiányt érzek szivemben.

a félelemtől fázom vagy csak azért mert egyedül vagyok?

de egyben boldog is vagyok, hisz ismerhetem.
vigyázni akarok rá, szeretni.

álmok. zavarosak.
félek, boldogan félek.
<3

2010. április 22., csütörtök

hajnali fénysugár.

ezek a sorok ma hajnalban jutottak eszembe, bevallom lusta voltam egyből leírni.
nem aludtam, hajnalodott. arra gondoltam milyen jó lehetne minden.

a nap sugarai már a redönyömet ostromolták. az apró réseken mint fényzuhatag törtek be.

mondtam már, hogy reményvesztettnek érzem magam, nem igaz. nem fogok meghátrálni. pihentem elég volt, nem fogok teszetoszáskodni.

megmutatom milyen erős vagyok, megmutatom más ember lettem.
bár egyszerűbb lenne az a kényelmes elringató depressziót választani.

szükségem van a fényre, a napra, a boldogságra.
ha ölbetett kézzel ülök és várom, hogy megtörténjen a csoda, csak a kosz fog rámragadni.
most is mosolygok, oly hosszú ideje először.
bízom, érzek. már nem tompa a világ.

kinyílik nekem ismét, szeretem ezt.
úgyérzem erre vágytam.

2010. április 21., szerda

hétóra.

sírnom kell, visszatartom.
nem olyan szinesek mostanába a heteim, már azt sem érzem, hogy bulikkal kelljen elnyomnom, szinesítenem. kezdek belenyugodni, úgyérzem egy kényelmes őrület kezd magába fogadni.

ebből az életből hiányzik nagyon valaki. és ő maga szín.
és most legördül egy könnycsepp, de ebbe a szürkeségbe ki látja? kit érdekel?

csak őt. senki mást. és tudja magáról, hogy képes lenne beszinesíteni az életem.

tudod, oly nagy hatalmad van. ezért is kaptad meg a szivemet mindörökre, ezért is raboltál el magaddal.
szenvedtem, újra rádtaláltam. a fájdalmam enyhült.

szeretem ezt az érzést.
álmomban ölellek.

2010. április 20., kedd

csak egy megszokott délután...

csak ülök, hisz mi mást tehetnék? előttem egy pohár whiskey, de nem kivánom.
a reluxán beszűrődik a délutáni nap fénye, elvakít, elgondolkodtat. miért nem lehetek vele? hol van most ő?
szeretném, ha rám gondolna.

talán nem izlik az élet, és nem fogy a whiskey-m se. talán elfelejtek mosolyogni nélküle.

úgy emlékszem mintha tegnap lett volna. hajj milyen könnyű is volt régen egy mosoly, most meg...

hiányzik. rossz ez így.
vágyom.

ölelni akarom...

2010. április 19., hétfő

és megjelent egy régen várt halvány mosoly...

vallomás

remélem nem olvassa az a személy a blogomat, akiről ez a posztom most szól.

mindenki volt már úgy vele, hogy valakit nem tud elengedni, akár legyen szó rokonról, barátról vagy szerelemről.
fél éve érzem így. egyre rosszabb, és egyre hosszabbak a magányos éjszakák. tudom sok mindenben hibáztam vele kapcsolatban és lelkem legméllyén szeretném ha ő is olvasná a blogomat és talán úgy döntene, hogy hajlandó velem újra felvenni a kapcsolatot.

hallod?! hiányzol. és szeretném, hogy tudd, a szívemben örök helyed van.

most a könnyeimmel küszködöm... szeretném neked bebizonyítani, hogy igenis más ember lettem.
hiányzol.

és nem szeretném, ha ezek a szép emlékek, egyszer csak a múlt homályába vesznének, és már nem lenne az enyém, a mienk.
szerettük egymást, végig ezt ne tagadjuk. éreztem minden érintésedben, pillantásodban ölelésedben.
...bárcsak érezhetném egyszer újra

ne, ne aggódj, nem visszakönyörögni akarom magam, csak szavakba önteni, amit érzek, ami miatt ennyire kétségbe vagyok esve.

mostmár biztos tudod, rólad van szó.

2010. április 18., vasárnap

bárcsak érteném...

készül valamire az ember és tudja, hogy jól kell elsülnie és mégse?
ismerős?!
ráadásul kibaszás... ez a csalódottság... őszintén senkinek nem kívánom.

és akkor nézzük az embereket, mindenki csalódik valakiben, sőt talán mindenkiben. és amikor egyszerre üt be a kettő...pff faja.
de hát, mint olyan sok rossz dolog ez is az életünk része, hozzá kéne szokni, de valahogy megbízok az emberekben sőt inkább azokban akik fontosak számomra, sőt még szeretem is őket. és amikor miattuk kell ezt átélni - nem hazudok - meghal egy részem.

porbahullok lassan minden héten, többször és egyre többször. sajnos egyre nehezebb felállni és talán majd a végén nem is akarok.




sziasztok.
dávid voltam.

2010. április 15., csütörtök

könny

ember az aki sosem sírt?
aki nem tapasztalja milyen keserűek és édesek is lehetnek akár a könnyeink?

sírtam, sokszor.
de egyszer sem esett olyan rosszul, mint amikor miattam sírtak. addig jutottunk, hogy örömünkben talán már nem is sírunk.

nehezen jönnek ezek a szavak is, mert most a szívem szakad meg.
nem lehetek vele, nem segíthetek neki, pedig szeretném az arcára csalni azt a derűs, önzetlen mosolyt.

tavasz. szürkeség. a szívek halkan dobbanak... kitartás.

2010. április 14., szerda

szerelem #2

ismét a régi lemez...
sajnos már-már naponta gyötör a dolog. miért nem vesszük észre, a jót, a megfelelőt ami szinte majd kiböki a szemünket?
mindig a bizonytalanba vágunk, mindig azt firtatjuk.
'tán azért mert maga a szerelem is ilyen, bizonytalan eleinte illanékony vékony kis fátyolfelhő amin csak jó sok idő elteltével érezhetjük magunk biztonságban.

úgyérzem ez az egyetlen olyan érzelem ami megadatot az embernek, ami tényleg kiemel minket az állatvilágból.
de mégis, eldobjuk a szemünk előtt heverő drágakövet, akivel tudjuk, boldogok lehetnénk, de mégis inkább a bizonytalanba vágyunk.

miért van ez?

talán ez az egész mivoltja, talán úgy tanulhatunk meg szeretni igazán, ha sose szeretünk.
ez vezethet el minket oda, hogy megtanuljuk kire érdemes figyelni, kit érdemes szeretni. de akkor, mint oly sokszor már késő.

köszönöm a figyelmeteket!

2010. április 13., kedd

este

állok az erkélyen, száll a füst.
lennt az agyonázott flaszteren áll egy alak, feketébe burkolja az éjszaka.
vajon ő kire vár? hova tart?

és vajon tudja-e, azt hogy egy idegen erre gondol, amikor valójában senki sem tudja mit akar az élettől.

én se tudom hova tartok, én se tudom kire várjak.
hiányzik ebből az éjszakából akárcsak az életünkből valami.
esetleg a szinek? vagy a reményt jelentő fénysugár?

de ha megvárjuk a hajnalt felbukkan...
ha az életbe várunk... legszebb ajándékunkat az időt vesztegetjük csak.

vajon még mindig vár az az alak?
mire várunk mi?!

szerelem..

mit is jelent?
kinek mit? inkább így a helyes a kérdésem.
...vannak olyan szerelmek amik elszállnak, vannak amik hamar tűzre kapnak és ilyen hamar ki is alszanak, és mi van akkor ha örökké tart?

és mivan akkor ha szerettél valakit és tán sosem fogod elfelejteni, mert a szíved legmélyén nem is akarod, akitől olyasfajta szeretetet kaptál, amit senki más nem adhatott meg.

és akkor mivan, ha abba szeretsz bele aki tán sosem lehet a tiéd, csak a legszebb álmod marad, ami ugye sosem valósulhat meg, de mi van ha mégis?

és mi történik, ha az ember lelke eközött a két állapot között vergődik, és emiatt elszalaszt egy másik nagy szerelmet?
bonyolult nemde?!

és akkor tegyük fel mégegyszer a kérdést! kinek mit jelent a szerelem?
jelenti azt bárkinek, hogy csak mégegyszer láthasd őt, hogy bárcsak a kezét foghatnád, hogy érezd ahogy lélegzik...hahó el tudunk vonatkoztatni kicsit a szexről?!
nem nem csak arról szól képzeld...

nem feltétlen az a szerelem, ha egy könnyűvérű lotyót pardon, lányt sikerült lekapnod a diszkóban. a szerelem létrejöhet a pillanat hevében, de nem a dübörgő dizsiben.

3 évembe telt, hogy lelki szinten idáig jussak. mostanság a legnagyobb szerelmem egy szál aranymalbi.

nem, nem fogok beleugrani egy olyan kapcsolatba többé amiben nem érzem úgy, hogy igen váó kislány nekem ez kell.
nem vagyok kiváncsi a hazugságokra, a hízelgésre.

nekem ő kell, senki más.

de vezessünk vissza a legelső posztig:
... igyekezzünk optimisták lenni, tegyük fel az álarcot, plusz sok hal van még a vízben.


2010. április 12., hétfő

nem értek semmit...

tudom... megigértem ma már nem jelentkezek újra.
szól az ambient zene és akarva-akaratlanul is elgondolkodom.

egy cérnaszál az élet, az ember saját pszichikai függőségei, élvezeti cikkjei miatt képes lenne ölni.
és ez a civilizáció?! azért ez a civilizáció mert a betondzsungelbe majomkodunk?

egy rakatnyi flasztertól meg az általunk generált szmogból nem lesz civilizáció. ahoz talán viselkedni is kéne.
e miatt a sok idióta ember miatt egy számomra nagyon kedves személy aggódhat egy szeretett emberér.
hát köszönöm tényleg, hogy ember lehetek, akkora kegy.

úgyérzem ideje lenne már felnőni a feladathoz.
"Mindenki, az égvilágon mindenki kérni akar tőlem valamit. Ezért dicsérnek, hízelegnek és fölajánlják azt, amire szerintük szükségem van. Holott másra sem vágyom, mint hogy végre egyedül legyek."
/Paulo Coelho/

nem gyanus emberek, hogy ez tényleg így van?!
saját erőből már semmi nem megy. élvhajhászás, szex, érdekek.

miért akkor szeretjük egymást ha szükségünk van valamire?
...a szeretet nem arról szól, hogy feltétel nélkül hiszünk a másikban és csak egyszerűen szeretjük?

miért vagyunk önzőek
...mert a szerelem önző...
nem tudom kimondta... hülye volt
egyéni vélemény, majd lehet kifejtem.

gyökereiben biztos nem ez áll az idézet mögött, nekem ez jött le... és tudjátok mit?! ha ez tényleg így megy inkább engem is hagyjatok egyedül

mára pá!

2010. április 11., vasárnap

egy áprilisi este...

nehezen száll a füst is a cigiből...
csak gondolkodok, csak tengek. írjunk blogot, miért ne?
nem jókedvemben csináltam, inkább csak beszélni, írni.
kiírni magamból mindazt amit nem hiszem, hogy egy beszélgetésbe megosztanék bárkivel.
szavazhattunk, eldönthettük, hogy gyermekeinknek mit akarunk.
őszintén, ha így folytatjuk érdemes gyereket vállalni?

nem tudom, hogy vagytok vele, de ezer meg ezer gondolat, kérdés kavarog bennem és mindez válasz nélkül, elég rossz nekem mi?!

de szeretem annyira a barátaimat, a családomat, hogy igenis felrakom azt az álarcot, hogy képes vagyok hinni bármiben is.
elvégre optimistán kéne viselkednünk, nem?!




lehet...?!