hányszor kérdezzük magunktól miért pont mi?
gondolom ti is szerettetek, vagy szerettek még épp most is valakit reménytelenül. én személyszerint utálom ezt a végtelenül marcangoló érzést, de jól esik. igenis jól esik valakit szeretni, mégha nem is lehet velünk.
de ez is, mint oly sok szívörlő dolog, csak leépít minket, romba dönt... és vajon elenged valaha minket ez az érzés?
biztosan állíthatom, hogy csak nagyon-nagyon hosszú idő után, kínok közt. nekem nem múlik. sosem fog. életem végéig kisér majd.
megvan a másik felem, nem fogom elengedni. ha már csupán a barátja lehetek, nekem az is bőven elég.
hiányzik, szeretem. jóérzés.
úgytűnik sorsomul választottam ezt az örlődést, de szeretem, igenis szeretem az életet.
így, ahogy van, mondhatni szőröstül, bőröstül.
lehet nem látszik ezek alapján, de én boldog vagyok, élvezem az apró örömöket, élvezem a barátaim társaságát, melynél talán kevés édesebb dolog létezik.
sosem látszottak még ilyen tisztán a csillagok. tiszta a levegő. önfeledten lélegzem. köszönöm <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése