esőben.

zuhogott az eső. egész nap az ablakból leste a kinti világot. most végre meg akarta hódítani ismét. már a csizmájában topogott. fekete haját gyorsan copfba kötötte.

eközben az eső minduntalan csak kopogott az ablakon. olyan csend volt az egész lakásban, hogy hallani lehetett a kulcs zörrenését a zárban, amikor elindult.

lefelé csak a lábbeli kopogását hallatták a lépcsők. amikor kiért mosolyogva az égre emelte az arcát és mély levegőt vett.

hagyta, hogy az esőcseppek hűtsék le. együtt lélegzett a kinti világgal. az aszfalt helyett a vizes fűben sétált. esernyőjét ki sem nyitotta. mosolygott bele a szürke időbe. 

pont ilyennek képzeltelek el téged itt az üres szobában.

senki másért.

hogy is fejezhetném ki a viszonyunkat. minket.
tökéletesen illesz a karjaimba, mégis elszakadunk egymástól.
bármit teszünk nem badarság.

egy lépcsőfok, mihez bátorság kéne.
apró vágyódások beteljesülése.
betűk szavakra váltása.

egyszerű embereknek apró pillanatok.
de nekünk talán a világ.

meglépni.
senki másért.
csak értünk.

küzdj.

mindig küzdöttem valamiért az életben.
mára a legnagyobb küzdelmem az lett, hogy reggel kikeljek az ágyból és a szemedbe tudjak nézni.
már nem a szavakkal küzdünk és nem is a tettekkel.

nincs kéz a kézben. maradtak a hideg izzadt tenyerek.
soha nem vagy itt, amikor segítségre lenne szükségem.
elhittem, hogy szeretsz.

hangosabban már nem tudok kiáltani a segítségért.
megfulladok.

magányúr.

ledobja magát a kanapéra. kérés nélkül tölt egy pohár italt magának és rád mered.
kérdő tekintetében van minden. most mi lesz, most mihez kezdesz?
utána egy kárörvendő mosoly. majd kettőt kortyol és rágyújt egy cigarettára.

a füstöt mélyen letüdőzi, majd hirtelen az arcodba fújja. te csak kapkodsz a levegőért.
úgy érzed megfulladsz. csak hajtogatja a kérdéseit.

hogyan tovább?
mit csinálsz?
mire vársz?

elmenekülsz előle. magasan vagy, süvít a szél. ő csak nyugodtan kullog a nyomodban.
kortyolgat és vigyorog. velőig hatol a tekintete.

átlépsz a korláton, hátrálsz. érzed, hogy nincs tovább. még egyet lép, ahogy te is.
te már zuhansz, ő kacag.

így öl meg a magány.

esőben.

kopogott az eső, akkor már hatodik napja.
te állandóan telesírtad a párnádat, szemfestékes volt minden pólóm.
az esernyők csurom vizesen hanyagul feküdtek az előszobában.
te elszöktél, magad elől. elszöktél hozzám, nem volt menekvésem.

befogadtalak, hisz olyan kis ügyetlen voltál, bőrig ázva, kifordított esernyővel.
egyből a nyakamba ugrottál, a parfümöd illata nehezedett rám a párás levegőben.
el sem engedtél hosszú percekig, majd azután is csak a kezemet szorongattad.
hideg volt.

üres délutánok teltek egymás után. szinte nem is beszélgettünk. én adtam ruhát, forró teát ittunk és egy pokróc alatt pihentünk. úgy éreztem ismerlek, de egy másik oldaladat láttam ezen a pár napon.
nem te törődtél, veled kellett törődni. én nem ígérgettem, csönded voltam.
megcsókoltam a homlokod amikor elaludtál.

most is kezedet fognám. ha nem álltál volna tovább.
azt hiszem tudom mi a boldogság.

hullócsillag.

tikkasztó a hőség, pedig a nap már messze jár.
kint fekszünk a fűben és a mélykék eget lessük.
arcunkra süt a hold és a csillagok.

más helyzetben talán a kezedet fognám és nem is foglalkoznánk az éggel.
de most rád nézni sem merek. csak elképzelek apró jeleneteket.
hogyan élhetnénk, merre vinne a sors.

illatod részegít, hangod csengése nyugtat.
félek. tőlünk.

csillaghullásnál téged kívántalak.

öt

fáj minden mozdulat.
ragad a magány.
boldogság minden emlékét a múlt temeti.

öt ujj a kezeden.
öt elsietett csók.
öt kesze-kusza hónap.

öt emberöltő is kevés feledni.
hát itt hagyom ezt az egyet is.

résnyire.

szia
hát ismét meglátogattalak.
csak résnyire nyitottam először az ajtót.
megláttalak, nem tündököltél már a régi fényedben.
a sarokban ültél és a falat bámultad. lassan dülöngtél előre-hátra.
és, mint egy mantrát hajtogattad:
"nekem ő fontos, nekem ő kell, én vigyázok rá, akkor is ha nem jön el."

aztán közelebb léptem, mindig csak egy lépést.
te még csak ügyet sem vetettél rám.
miattad jöttem pedig. rajtad segíteni.

odaköszöntem, válaszra sem méltattál.
csak beletemetkeztél szilánkjaidba.
feladsz mindent. feladtál engem. feladod lassan őt is.
feladod az életed.

így hát kihátráltam, és behúztam magam mögött az ajtót.
úgy hagytam, csak résnyire tudod.
hátha egy nap kidugod a fejed rajta.

és felkelsz a mérgezett álmodból.

vigyázz magadra, szerettelek.

relatív.

van az idő és a vasfog.
beléd mar, harap, ráncigál.
relatív mennyit vársz.

meleg nyárban, hófúvásban.
rád várok álruhámban.
relatív merre jársz.

kihűlt heverő, hideg lepedő.
hűlt helyed hiánya.
relatív kit kívánsz.