tudod...

tudod azt hittem majd megjön az ihlet, hogy elmentél.
de igazából semmi sem változott.
maradt minden olyan megszokott és magányos, mint a január.

azt hittem jönnek majd a képek, a belülről feszítő fájdalom.
a sötét szoba, az elhaló nyögések emlékei.
de csak a por lep el mindent.

megígértem magamnak, csak a jóra emlékezem.
nem lesz könyörgés, szenvedés.
tudomásul vettem, elmentél.

maradok Dávid, aki boldog szeretett volna lenni.