vége.

egyre többet gondolok rád.
mikor leizzadva rémálmokból riadok fel.

édesen hívogatsz, megszüntetni vágyod mindenem.
hideg öleléseddel csalogatsz öledbe.

folyton arra gondolok, hogy közelítselek meg.
hogy adjam oda mindenem.

egyre többet gondolok rád.
egyre közelebb lépek hozzád.

hiába segítenek.
csak a te hívásodat hallom.

megölellek végre.
elmúlok.

javítós.

izzad a tenyerem, kiver a víz.
olyan mintha nem is én lennék ebben a testben.
fázom, de átölel.

érzem az illatát.
nem látok az orromnál tovább.

kezét kezembe csúsztatja.
tördeli kezemet, hazavezet.

megjavítja, mi eltörött.

izgulok.

izgulok, izzad a tenyerem.
a szél süvít, kitépi a papírt a kezemből.

előre dőlök.
sötét van. fáj levegőt venni.

haldoklom, egyedül.
hideg van.

sose voltam jobban.
izgulok.

elmegyek.

el akarok innen szökni.
el akarok innen szökni.

elvágyom oda, hol nem vagy.
elvágyom oda, hol nem találsz meg.

visszajönni, ugyan minek.
hogy ismét rám ülj? őrjíts? fojts?

meghalni érted, nem érdemes.
meghalni veled, szenvedés.

eltűnni nem akarsz.
harcolni veled egyre nehezebb.

szóval inkább elmegyek.
elmegyek tőled messze.

utállak.

héj.

hideg szürke nappalok.
jégvirágos éjszakák.

üres porlepte héj.
mit én testnek, börtönnek hívok.

sivár élettelen érzelmek.
áthatolhatatlan hártyák.

sós, élettelen föld.
mit te léleknek neveznél.

újra élek, darabokban.

Európa másik felén II.

V.

Teltek, múltak a hónapok. A fák rügyet bontottak, virágoztak, majd száraz leveleikkel haltak meg. A mókuskerék őrölte a fiút odakint, nem maradt elég ideje, a lányra. Ma volt a negyedik nap, hogy nem hívta fel. Elfáradt, belefáradt.

"Hétfőn is veszekedtünk. Nem egyezünk. Jövő héten hazalátogatok és már most ideges vagyok" mondta magának, egész lelombozódva. "Fáradt vagyok, nincs erre erőm".

Ma sem rezdül a telefon, pedig azt ígérte felhívja. Hihetetlenül megváltozott a lakás légköre mióta egyedül lakik. Úgy érzi megsínylette az egyedüllétet, míg a fiú vígan éli odakint az életét és már egész jól összebarátkozott a kollégáival, már nem is keresi. Négy napja, négy napja a gyomorideggel kel és fekszik, telefonján azt nézi mikor volt utoljára elérhető. Flúgosnak és kimerültnek érzi magát, pedig tudja, ha most látná biztosan nem tudna rá haragudni.

Épp befordult az autó a szállása elé. Szállás, mert nem tudta az otthonának nevezni. Két éve élt és dolgozott már ott, évente csupán háromszor, négyszer hazalátogatva, egy-egy hétre. A zár lusta csattanással elengedte az ajtót, belépett az előszobába a kulcsát ledobta a cipős-szekrényre, levetkőzött, kikapcsolta inge felső gombját majd leroskadt a kanapéra. Elfáradt, belefáradt. Nem tudott beilleszkedni igazán sosem.

VI.

Hajnali három óra van. A telefon vadul csörög annak ellenére, hogy már mindenki az igazak álmát alussza. A hívásra nem érkezik válasz. Fél percen belül ismételten rákezd, szinte erősebben, mint az előbb, csak vegyék már észre. Hirtelen felriad, tudja, hogy baj van.

Két hét telik el, mire sikerül elintézni, hogy hazaszállítsák. Rendőri intézkedések, korlátok a közös nyelv megtalálása közben, jegyzőkönyvek. Kiment elé a reptérre, ahogy két éve megígérte neki. Másfél hete itt kellett volna lennie, és együtt menniük a kedvenc éttermükbe.

Meghalt. Elment a fiú, akit annyira szeretett, akitől gyereket akart, akire több, mint két évet várt. Ki akart hozzá költözni, még annak ellenére is, hogy ez alatt az idő alatt kapcsolatban lettek egymásnak idegenek. De már nem lehetett visszacsinálni, már nem lehet semmit megjavítani.

Zuhog az eső, fentről nézve az egész tömeg olyan mint valami bizarr fekete erdő. Az arcok teljesen szürkék a fekete esernyők alatt. Milyen szép szertartás, csak erre tud gondolni. Itthon vannak mindketten.