vágyódás.

nem tudom mi - talán a fekete háttér, a kurzor hívogató villogása - de valami folyton idehív, és én nem tudok ennek az érzésnek ellenállni.
magányos vagyok, már holnap van. olyan nagy ez a szoba, szinte vacogok, pedig június van.
te nem vagy itt, én nem vagyok ott. mindketten ugyanolyan hibásak vagyunk, szeretjük a másikat.

álmodok, pedig ébren vagyok.

félek, nem akarok széttépet kép lenni, nem akarok telefújt zsebkendő lenni, nem szeretném ha miattam áztatná az arcodat könny. veled akarok lenni, azt szeretném, ha szeretnénk.

olyan nagy kérés?

mért nehéz, nekem, neked, nekünk. hisz mi vagyunk, és olyankor senki más.
forog velem a szoba, alig tudok megkapaszkodni valamiben.
-
-
-
hallom a hangod.
-
-
-
érzem az illatod.
-
-
-
ott vagy az összes pislogásban, az összes kis neszben, az összes árnyban.

távol vagy tőlem, de én mégis vágyódom, mint azokon a hétköznapokon amikor a kötelesség fontosabb nálunk. és tessék most hétvége van, és ismét csak te és én vagyunk, a világ kizárva, de mégse együtt.

zagyvaságokat írok, mert keserű a szám. nem hallom a szívdobogást, nincs az a szívdörgés, nincs az a szombati parfümös illat.

most is rád gondolok, alvás helyett. hisz ébren álmodom rólad.
hallom a kacagásod, látom a mosolyod, érzem a bőröd finom selymét.

olyan jó lenne, ha te is épp rólam álmodoznál.