félóra

nehéz por ült szemhéjamra, nem emelkedett a mellkasom.
a vér megfagyott az ereimben és a szívem pontban reggel fél hatkor megállt.

az utca épp oly csendes, mint eddig volt.
ha valaki úton is van siet.
a nap is csak kacsint ilyenkor kelet felől.
az autók is csak vánszorognak.

felülről minden más.
ma meghaltam egy fél órára, hogy lássam kinek hiányzom.

"De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra... "

tótágas

hogy tartasz egyben valamit, ami már a feje tetejére állt?
kicsit úgy érzem magam, mint egy zsonglőr.  csak én nem kapok el semmit.

rengeteg dolog van amivel meg kell birkóznom, de valahogy egyik sem sikerül.
kezd egy így sok lenni, kezdek elfáradni.

néha már úgy érzem, hogy olyanokért büntetnek amit nem is én tettem.
nem akarom, hogy a darabjaira hulljon minden.
oly sokat dolgoztam érte, oly jó még így is élni benne.


nem adom fel.
soha.