te azt mondtad ma, hogy fázol. igazad van nem vagyok ott, még ha testben talán.
nem volt Ali baba és a negyven rabló, nem volt varázslámpa, nem volt aranyhal és a három kívánság.
nekem most elég lenne egy, hogy csak egy röpke pillanatra, egy szemhunyásnyira beleláss az örvénybe, mit te a lelkemnek nevezel.
csak egy másodperc, de talán a megértés maga. mi voltam én, mi vagyok és mi leszek.
megérteni az ember önön képét, valóját, milyen tökéletes tehetség lenne, mindent megmagyarázna.
de elvenné az érzések tökéletes misztikumát elmúlna a létezés.
én igyekszem, igyekszem, mint a csikó rögtön felállni és megmutatni, hogy igenis életre, szeretetre való vagyok, hogy igen ez az igazi dávid, akibe te beleszerettél, és aki megtud téged tartani.
ez lennék én, ez az ütött-kopott rozsdás páncélban szamáron baktató lovag. egy szerencsétlen flótás akibe az útszéli zsibárus is csak nagyot rúg, és a sors is jót kacag.
ez vagyok én, aki önfitymáló "novellákat" ír, csak hogy érezze magát valahogyan.
ez vagyok én, aki annyira méltatja néha magát, hogy másokat csak elsöpör.
ez az én téli álmom, ez az én poklom, ahova folyton folyvást bekerülök, ahol saját cselekedeteim láncai kötnek, ahonnan mindig nehéz szabadulni és talán ezért szeretek itt időzni.
de jaj nekem, mert jön a tavasz és ebből a sötét földalatti létből újra kell virágoznom és ismét bebizonyítani, hogy igenis életre méltó vagyok.
ez vagyok én, kedves olvasó. de ez csak egy kép az albumból.
